2023. július 1-től kötelező az adatszolgáltatás a vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók számára, vagyis ettől a dátumtól már csak NTAK adatszolgáltatásra alkalmas szoftverekkel értékesíthetnek!
2023 januárjától jelentősen kedvező áron érhetőek el speciális „PIACTÉRI” termékeink!
Filmünkben többek közt a papírcserét, a sztornózást, a nyílt gyűjtős értékesítést és a forgalmi jelentések készítését mutatjuk be a Sam4s új kiskasszáján.
Hamarosan frissülnek referenciáink!
A Privátbankár szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2016-ban is kiemelten vizsgálódik egyes területeken. Idén különös figyelmet szentelnek az adócsalóknak, az online pénztárgépeknek, céghálózatoknak és a számlagyáraknak is. A Deloitte összegyűjtötte a potenciális célpontokat.
A székhelyszolgáltatókhoz bejelentett adózók és a cégtemetők részére céget értékesítők is fokozott ellenőrzésre számíthatnak a közeljövőben. Azok a vállalkozások, amelyek székhelyüket kizárólag adóeljárási pozíciójuk javítása érdekében helyezik át szintén számíthatnak a NAV fokozott érdeklődésére.
A NAV továbbra is nagy hangsúlyt fektet a nagy összegű támogatások, beruházások elszámolásának ellenőrzésére és K+F tevékenységekre vonatkozó adószabályok betartatására. Az ellenőrzések végrehajtásánál a NAV továbbra is előnyben részesíti a kiutalás előtti ellenőrzéseket.
Nem maradnak ki az online pénztárgépek üzemeltetői sem. Az adóhatóság ellenőrizni fogja az online pénztárgépek használatának jogszerűségét, továbbá a beküldött adatállományokat is felhasználják ellenőrzéseknél.
A digitális gazdaság fejlődésével az Adóhivatal a közösségi étkezés, utazás és szálláshelynyújtás területeire is fokozottan odafigyel a jövőben.
A dohánytermékek, alkoholkészítmények és üzemanyagok jövedéki termékekként továbbra is folyamatos ellenőrzések tárgyát képezik.
A céghálózatok esetében az adóhivatal támogatja a belső ellenőrzési rendszerek kialakítását és fenntartását. A céghálózatok, mint a legnagyobb teljesítményű adózók jelentős hatást gyakorolnak a gazdaságra így folyamatos ellenőrzésük szintén kiemelt célként jelenik meg a NAV idei terveiben.
Adatvédelmi tájékoztatás
A weboldal felhasználói élmény fokozása, célzott hirdetések kiszolgálása, valamint kényelmi és statisztikai célból tárol adatokat (Sütik) készülékeden, web szervereken az oldal látogatóiról. Ezen adatok tárolásának módját a "Részletek megjelenítése"-re kattintva tudod módosítani. Ha hozzájárulsz a sütik használatához, kattints az RENDBEN gombra. Részletesebb információt Cookie tájékoztató oldalunkon találsz.
A weboldal működéséhez és a szolgáltatás zavartalan biztosításához az oldal személyes adatokat tárol a böngésződben. Az ebbe csoportba tartozó sütik használata elengedhetetlen az oldalon, ezeket csak időszakosan tudod törölni.
Név | Leírás, cél | Típus | Lejárat | Szolgáltató |
---|---|---|---|---|
language | Felhasználó preferált nyelve a weblap megjelenítése kapcsán |
HTTP |
6 nap |
http://penztargepcentrum.hu/ |
_ga | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
HTTP |
2 év |
http://penztargepcentrum.hu/ |
_gat | Teljesítmény optimalizásál céljából küld statisztikai adatokat Google Analytics résézre |
HTTP |
Munkamenet |
http://penztargepcentrum.hu/ |
_gid | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
HTTP |
Munkamenet |
http://penztargepcentrum.hu/ |
collect | Eszköz használti és viselkedési adatok nyomon követése a Google Analytics számára. Az adatok eszközön és marketing csatornákon keresztüli továbbítása! |
képpont |
Munkamenet |
http://penztargepcentrum.hu/ |
fw-page | Felhasználó session azonosítójának tárolására szolgál |
HTTP |
Munkamenet |
http://penztargepcentrum.hu/ |
cookie_setup | A felhasználó cookie kezelés beállításainak rögzítése |
HTTP |
1 év |
http://penztargepcentrum.hu/ |
fw-admin | Felhasználó session azonosítójának tárolására szolgál, admin szint esetén |
HTTP |
Munkamenet |
http://penztargepcentrum.hu/ |
currency | Használt pénznem rögzítésére |
HTTP |
1 év |
http://penztargepcentrum.hu/ |
foreign_exchange | Pénznem váltáshoz szükséges érték |
HTTP |
1 év |
http://penztargepcentrum.hu/ |
Ahhoz, hogy számodra érdekes hirdetéseket tudjunk mutatni és hogy felismerjük az alkalmazásunk vagy weboldal mely részét, milyen módon használják felhasználóinkról viselkedés alapú személyes adatokat gyűjtünk és elemzünk.
Név | Leírás, cél | Típus | Lejárat | Szolgáltató |
---|---|---|---|---|
IDE | A Google DoubleClick használatával regisztrálhatja és jelentheti be a webhely felhasználóinak tevékenységét, miután megtekintette vagy rákattintott az egyik hirdető hirdetésére, azzal a céllal, hogy mérje a hirdetés hatékonyságát és célzott hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználónak. |
HTTP |
1 év |
doubleclick.net |
pagead/1p-user-list/# | Nem ismert |
Képpont |
Munkamenet |
google.com |
test_cookie | A böngésző süti támogatottságának tesztelésére |
HTTP |
1 nap |
doubleclick.net |